Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Schumi lesz a Honda megmentője?

2009.01.06

Brawn és Schumacher jól ismerik egymást, hisz dolgoztak már közösen a Benettonnál, majd később a Ferrarinál, és közös munkájuk mindig hatalmas sikereket hozott.

Nem csoda tehát, hogy a brit szakember megpróbálja megnyerni a hétszeres bajnokot, hogy segítsen neki megmenteni a brackley-i bázisú alakulatot, ami azután került veszélybe, hogy a Honda december elején bejelentette, elhagyja a Forma-1-et.

Bár valószínűtlen, hogy Schumacher saját pénzéből finanszírozná a csapat futatását, jól csengő neve sokat segíthet a szponzorok, és leendő tulajdonosok felkutatásában, amiből nincs hiány, ugyanis a grandprix.com értesülései szerint az elmúlt hónapban 25 különböző megkeresés érkezet a vezetőséghez, melyek közül 5-6 igen komolynak tűnik.

Bár az érdeklődők kilétét egyelőre homály fedi, megbízható források szerint egyik sem autógyártó, ami nem meglepő, hiszen a gazdasági világválság miatt az autóipar olyan mély gödörben van, hogy egyik vállalat sem merné vállalni a Forma-1-es indulással járó hatalmas kiadásokat.

A brackley-i bázisú csapatnak azonban mindenképpen motorszállítót kell váltania, ugyanis a japánok már nem gyártanak több Forma-1-es motort. Egyes értesülések szerint, ha megmenekül a csapat, akkor a Ferraritól vehet erőforrásokat, amiben Brawn (a Ferrari korábbi technikai igazgatója), és Schumacher is sokat tudna segíteni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.