Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Raikkonen új versenymérnököt kap

2009.01.17

Az olasz gárda még decemberben jelentette be, hogy az idei évtől Andrea Stella lesz a finn pilóta versenymérnöke, míg Dyer egy sokkal átfogóbb feladatot kap a jövőben.

Domenicali azonban a Wrooom elnevezésű médiaeseményen elmondta, hogy a csapat döntésének hátterében nem az említett okok állnak, ugyanis Raikkönen és Dyer továbbra is jóban vannak egymással.

"Először is le szeretném szögezni, hogy azok a spekulációk, melyek szerint megromlott a kapcsolat Kimi és Chris Dyer között, alaptalanok. Semmi köze Stella kinevezésének a tavalyi nehézségekhez" – mondta a szakember a Daily Telegraph-nak.

Kép Raikkönen valóban gyengén teljesített a 2008-as idényben, amit az is bizonyít, hogy már versenyekkel a szezon vége előtt a matematikai esélyét is elvesztette a címvédésnek.

A Ferrari vezetése a szezon után azonnal kivizsgálta, mi okozhatta a problémát a finn pilóta számára, aki folyamatosan az autó elejének gyenge stabilitására és az ezzel járó alulkormányozottságra panaszkodott.

Domenicali elmondta, hogy ezt is figyelembe vették az F60-as tervezésénél, így biztosak abban, hogy az idei évben minden problémája megoldódik Raikkönennek.

"Ahogy azt már mindenki tudja, Kimi instabilnak érezte az autó elejét a szezon második felében, ám bízunk abban, hogy ez a probléma megoldódik az új autóval, a felfüggesztés megváltozásával, illetve a slick gumik visszatérésével" – magyarázta a szakember.

"Kimi már alig várja, hogy kipróbálhassa az új autót a jövő héten Portugáliában, és maga mögött hagyja az elmúlt évet. Senki ne várjon tőle hangzatos nyilatkozatokat, mert Kimi mégiscsak Kimi. Azonban továbbra is nagyon motivált, higgyenek nekem."


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.