Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Itt az új McLaren!

2009.01.17

Idén a Forma-1-es csapatok közt - kényszerű okok miatt - trend lett a felhajtásmentes csapatbemutató. A McLaren korábban világraszóló év eleji prezentációkat tartott, ám a gazdasági válság hatására Wokingban is megfontoltabbá váltak az emberek.

2008-ban hosszas nélkülözés után Lewis Hamiltonnak sikerült megszereznie az egyéni bajnoki címet (a McLaren-szurkolók legutóbb 1999-ben Mika Häkkinen sikerének tapsolhattak). A fiatal brit elsősorban annak köszönhette győzelmét, hogy autója, az MP4-23-as modell sokkal megbízhatóbb volt, mint a Ferrari négykerekűje - az már más kérdés, hogy a másik pilótát, Heikki Kovalainent több alkalommal is műszaki probléma hátráltatta.

Az alap tehát megvolt a 2009-es autóhoz, ám azt a mclarenes mérnökök - a riválisoknál dolgozó kollégáikhoz hasonlóan - a már oly sokat emlegetett szabálymódosítások miatt nem használhatták. A most bemutatott MP4-24-es tehát valóban vadonatúj konstrukció, amellyel a cél idén is a szokásos: a csúcs meghódítása. 
Kép

A McLaren virtuális bemutatója, amely valójában néhány képben merült ki, nem sikerült tökéletesen, hiszen a visszaszámlálás már magyar idő szerint 11 órakor véget ért, ám az első fotók jóval dél után voltak csak elérhetőek. A csapat informatikai részlege sem volt felkészülve a nagy rohamra, a McLaren honlapjai - csakúgy, mint csütörtökön a Toyota esetében - hamar összeomlottak. A német Motorsport-Total.com cinikusan meg is jegyezte a Toyota kapcsán, hogy a japánok biztosan a szerveren is spórolnak...

Visszatérve a csapat 2009-es autójára, Ron Dennis csapatfőnök a bemutatón elárulta, hogy az új rendelkezések miatt a csapatnak sokkal keményebben kellett dolgoznia, hogy időben elkészüljön az MP4-24-es kódszámot viselő versenygép.

"Természetesen minden csapatra igaz ugyanez az állítás, minden résztvevő óriási kihívás előtt áll. Az átfogó szabályváltozások óriási mennyiségű munkát követelnek meg, hiszen ezek a legnagyobb szabályváltozások az elmúlt 15 évben. Ezek azt követelik meg a szakembereinktől - akik nemcsak mérnökök, hanem magasan képzett tudósok is -, hogy visszatérjenek egy darab üres papírhoz, és megértsék, hogy a szabályoknak mik is az alapvető követelményei"- mondta Dennis a McLaren Technológiai Központjában tartott bemutatón. "Benne van a pakliban, hogy elrontod az egészet, és ha így van, akkor a helyzetet már nem lehet megoldani jelentős mértékű fejlesztéssel sem. Az MP4-24-ben azonban egy megfelelően megtervezett autó."

"Próbálsz ugyanakkor egy tetszetős versenygépet is építeni, ez egy érték, amire nagy hangsúlyt fektetünk, hogy ha jól néz ki, akkor jól is megy. Amit most látnak, az egy sok ember közösen elért óriási eredménye, és nemcsak a mérnököké, hanem másoké is. Ez egy teljesen működőképes autó, amely már holnap pályán lehet"- folytatta a csapatfőnök, aki azzal folytatta, hogy még az idény rajtjáig is rengeteg munkát kell elvégezniük. "Ez azonban egy második versenygép, mivel az első már Portugáliában van. Úgy érezzük, hogy jó helyzetben vagyunk, hogy felvegyük a harcot az idővel az első nagydíjig. Kritikus időszak előtt állunk, mert a szezon hátralévő részében használt autó alapkonfigurációjának fejlesztését kell megvalósítanunk."

 

A mappában található képek előnézete Itt az új McLaren!

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.