Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hivatalos: Brawn GP néven fut tovább a Honda

2009.03.06

A Honda Motor Company Limited és Ross Brawn pénteken – angol idő szerint – éjfél után egy perccel kiadott közleményében megerősítette, hogy biztosított az egykori Honda Racing F1 istálló jövője. 

A közlemény szerint a Honda azonnali hatállyal átruházza forma-1-es csapatát Brawn-ra, aki – mint új tulajdonos – "Brawn GP Formula One Team" néven indítja gárdáját az idei világbajnokságban.
Kép A Brawn GP továbbá azt is megerősítette, hogy sikerült megállapodnia a Mercedes-Benz vezetésével, és a németek F0108W kódszámmal ellátott 2.4 literes V8-as erőforrása kerül majd az új, BGP 001-es kódszámot viselő versenygépbe.

Ahogy arról korábban már hírt adtunk, a csapat változatlan versenyzői felállással, a Jenson Button Rubens Barrichello párossal áll majd rajthoz az idei évben, ami egyben azt is jelenti, hogy a sport történetének legtapasztaltabb párosával mutatkozhat be a Brawn GP a Forma-1-ben.

"Az elmúlt néhány hónap nagyon nehéz volt a csapat számára, de a mai bejelentés egy igen kellemes befejezése az elmúlt időszaknak, mikor éjt nappallá téve a csapat életben maradásáért dolgoztunk" – mondta a Brawn GP csapatvezetője, Ross Brawn.

Kép "Először is nagy kár, hogy ennyi idő után nem tudjuk tovább folytatni a Honda Motor Company-val a közös munkát. Köszönetet szeretnék mondani a Hondának mindazért a fantasztikus kooperációért és támogatásért, amit az együtt töltött időben kaptunk, különösen a felsővezetés tagjainak, akik komolyan kivették a részüket abból, hogy létrejöhessen ez az egyezség. Köszönöm a bizalmat és a hitet, amit felém és a csapatunk felé tanúsítottak."

"Továbbá meg szeretném ragadni az alkalmat, hogy megemlítsem a brackley-i bázison dolgozó munkatársainkat. Az a szintű motiváció és elhivatottság, amit a gyárban láttam, minden tiszteletet megérdemel" – folytatta Brawn.

"Nagyon örülök annak, hogy Jenson Button és Rubens Barrichello alkotja a versenyzői felállásunkat a 2009-es szezonra. Az a hatalmas tapasztalat, amit ők ketten magukkal hoznak, elengedhetetlen lesz ahhoz, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megfelelően felkészüljünk a március 29-én megrendezésre kerülő melbourne-i szezonnyitóra."

"Az, hogy már négy éve a csapat tagjai, jól ismerik a brackley-i bázist, a rendszert és a mérnököket, óriási segítséget jelent."

"Lehetetlen lenne mindenkit felsorolni, aki nélkül nem tehettünk volna bejelentést, mégis különleges köszönetet szeretnék mondani a Mercedes-Benz Motorsport, az FIA, a FOM, a FOTA, a BERR, a Bridgestone, és valamennyi partnerünk, illetve rajongónk támogatásáért. Nem lesz egyszerű utazás, de tudjuk, hogy rájuk mindig számíthatunk."

Hiroshi Oshima, a Honda Motor Co. Ltd. ügyvezetője, a következőkkel folytatta: "Azóta, hogy tavaly december 5-én bejelentettük kivonulásunkat a Forma-1-ből, számos ajánlatot áttanulmányoztunk, és rengeteg megbeszélést folytattunk, melynek eredményeképpen a csapat egy új istállóként tovább folytatja tevékenységét."

"Nagyon örülünk annak, hogy Ross Brawnnak adhattuk el a csapatot, akivel részt vettünk a Forma-1-ben, és hálásak vagyunk neki a döntéséért. A legjobbakat kívánjuk a Ross által vezetett új csapatnak."

A Brawn GP – amely a brawngp.com szerint citromsárga, fekete és fehér színekben pompázik majd – a következő két teszten, Barcelonában (márc. 9-12), és Jerezben (márc. 15-17) készül majd fel az idei évre.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.