Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A pilóták sokallják a szuperlicenc árát

2009.01.29

Már egy évvel korábban is óriási felháborodást váltott ki a drasztikus emelés, amellyel az FIA-nak nem titkoltan az volt a célja, hogy a nem megfelelő képzettségű pilóták közül kevesebben folyamodjanak "vezetői engedélyért". A Brit Nagydíj előtt pedig a versenyzők még sztrájkot is kilátásba helyeztek, de az végül elmaradt.

Az autosport.com ugyanakkor megtudta, hogy az FIA az infláció miatt idén is emelt a díjakon, bár ezúttal csak kisebb mértékben, ám ez is elég volt ahhoz, hogy a pilóták szövetsége (GPDA) elégedetlenségének adjon hangot. A szuperlicenc eddigi ára ugyanis 10 ezer euróról 10 400-ra emelkedett, de a versenyzőknek ezen felül még minden, 2008-ban megszerzett pont után is fizetniük kell, méghozzá az eddigi 2000 helyett 2100 eurót egységenként. Mindezek mellett ott van még a kötelező biztosítási díj is, ami 2720 euróba kerül idén. Ez azt jelenti, hogy a 2008-as világbajnoknak, Lewis Hamiltonnak összesen 218 920 (62,8 millió forint) eurót kellene átutalnia az FIA számlájára idén.

A GPDA elfogadhatatlannak tartja a szuperlicencért kért összeget, és e-mailben kérte a pilótákat arra, hogy ne fizessék ki a pénzt, egészen addig, amíg nem rendeződik az ügy. A versenyzők szövetségének képviselői felvették a kapcsolatot az FIA-val is, Max Mosley elnök pedig állítólag hajlandó lenne megvitatni a kérdést. A britnek azonban az a kikötése, hogy a pilóták fedjék fel jövedelmüket, hogy eldönthesse, igazuk van-e vagy sem.

Az FIA és a pilóták között nézeteltérés miatt pedig a FOTA (F1-es csapatok érdekvédelmi szövetsége) is kénytelen a kérdéssel február elejei ülésén foglalkozni, hiszen az Ausztrál Nagydíjig meg kell, hogy oldódjon az ügy.

"A szuperlicenc kérdését a FOTA a következő ülésén tárgyalja, amely február 3-án lesz. Szeretnénk, ha még körülbelül három hetet várna mindenki az aláírással, és a szuperlicenc árának kifizetésével. Ennek köszönhetően elég időnk lehet arra, hogy halljunk a FOTA-ról, és közben nyomást gyakoroljunk az FIA-ra"- állt a GPDA tagjainak küldött levelében, ami az autosport.com birtokába jutott.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a FOTA vajon mennyire kíván belefolyni a pilóták és az FIA közötti konfliktusba, az elmúlt hetekben ugyanis sikeresen együttműködött a szövetséggel a költségek csökkentéséről szóló és egyéb tárgyalások során.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.