Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A McLaren vizsgálatot indított sportigazgatója ellen

2009.04.03

A McLaren azután döntött a felfüggesztés mellett, hogy a csütörtöki meghallgatáson beigazolódott, hogy a csapat szándékosan félrevezette a stewardokat, és információkat hallgatott el a Trulli-féle előzéssel kapcsolatban.

Ryan már a pénteki első szabadedzésen összepakolt, és elhagyta a maláj ringet, ami már akkor azt sejtette, hogy valami nem stimmel.

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh nem sokkal ezelőtt megerősítette, hogy ő maga függesztette fel munkájából Ryant, mert őt teszi felelőssé a történtekért.

"A McLarennél eltöltött 20 évem során, kétlem, hogy valaha is találkoztam volna elhivatottabb személlyel, mint Davey" – mondta Whitmarsh. "1974 óta a McLaren nélkülözhetetlen tagja, és azóta hatalmas szerepe volt a csapat számos világbajnoki sikerében."

"Viszont a múlt vasárnapi ténykedése, különösen a sportfelügyelőkkel szembeni viselkedése, nagyon komoly károkat okozott a csapatnak, amiért elnézést kérünk. Éppen ezért, felfüggesztettem munkájából ma reggel, amit elfogadott."

Hogy megszakad-e a kapcsolat a két fél között, vagy csak időszakos felfüggesztésről van szó, egyelőre még nem tudni, de minden bizonnyal a vizsgálat lezárta után Ryan elhagyja a McLarent.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.