Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hét híre: Jean Todt kiütéssel nyert az FIA elnökválasztásán

2009.11.17

A rajongók többsége a finn rali-bajnokot szerette volna győztesként ünnepelni, de a szavazati joggal rendelkező autóklubok jelentős része a 63 éves francia szakember mellett tette le voksát.

Ez azt jelenti, hogy véget ért a 16 éves Mosley korszak, és az FIA új elnöke immár Jean Todt, akit olyan nevek támogattak, mint a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone, a sport hétszeres bajnoka, Michael Schumacher, és maga a leköszönő elnök, Mosley is. 

Kép Todt összesen 135 szavazatot kapott Vatanen 49 szavazatával szemben, míg 12 hiányzó autóklub vagy érvénytelen szavazat volt.

A szavazás egész folyamatát egy külsős szervezet, a Huissier de Justice felügyelte, amely mindent szabályosnak talált. 

Megkönnyebbültem. Ez egy igazán lebilincselő tapasztalat volt számomra. Valami újat szeretnék csinálni, és nagyon örülök neki, hogy most egy ország-világ látja, hogy mennyien támogatnak"- mondta röviddel az eredményhirdetés után Todt, aki a Motorsport-Total.com-on a szavazás előtt a Forma-1-gyel kapcsolatban azt is elmondta, hogy úgy akarja továbbfejleszteni a sorozatot, hogy abból profitáljanak a csapatok és a rajongók is.

 A Forma-1-nek megújulásra van szüksége, ebben a csapatok és a korábbi FIA-elnök, Max Mosley is egyetértett, a megbeszélések mégsem haladtak zökkenőmentesen a felek közt. A Forma-1-es csapatok szövetsége, a FOTA abban bízik, hogy Todt megválasztásával a dolgok jó irányba fordulnak.

"A legjobbakat kívánom Jean Todtnak az új szerepkörében. Én mindig is elismertem a képességeit és az elkötelezettségét"- kezdte a FOTA elnöke, Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke.

"Biztos vagyok benne, hogy irányítása alatt a szövetség megújul, és rendeződik a viszonya a csapatokkal és a FOTA-val. A Forma-1 új éra előtt áll, minden résztvevőjének a jövőt szem előtt tartva össze kell fognia, hogy hitelesebbé és élvezhetőbbé váljon a sport, megfeleljen a technikai és környezetvédelmi kihívásoknak, miközben nem veszíti el azon karakterét, amely miatt a világ egyik legnépszerűbb sportja lett"- idézi az autosport.com az olasz vezetőt, akivel a FOTA alelnöke, John Howett is egyetértett.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.